A kör bezárult....

...ma délután Chamonix-ban (Samonyi-nak ejtik) tett kirándulásunkkal. A városközpontban nagy ünneplésbe csöppentünk, habár az egybegyűlt tömeg, újságírók, TV-sek nem minket akartak ünnepelni, hanem az UTMB (Ultra Trail Mont Blanc sponzored by North Face)célba érkező versenyzőit. Nagy büszkeséggel üdvözöltük a 24 óra 21 perces idővel kilencedikként éppen célbaérő miskolci Németh Csabát - ez igen Csaba, gratulálunk! Mi egy kicsit hamarabb indultunk, mint ők, de mi is teljesítettük a távot, amire őszintén szólva büszkék is vagyunk. 15 kg-os hátizsákkal, a mi előéletünket tekintve elégedettek lehetünk: egy köhintés, egy feltört láb nélkül megcsináltuk (enyhe hasmenésünk azonnal elmúlt a jó kis svájci gyógynövényes pálinkától). Néha "kicsit" elfáradtunk, de igazán hasznos volt testileg, lelkileg. Pár kilót fogytunk annak ellenére, hogy igen jókat ettünk (francia sajtok, vörösborok, soroljam?) és a két hét izzadás hegymenetben bármely méregtelenítő kúrát felülmúlt. A napfény, tiszta levegő és forrásvíz jótékony hatásáról nem is beszélve.
Mentálisan? Jóleső érzéssel nyugtáztuk ismét, hogy bármilyen magas csúcs elérhető, ha az ember kitűzi magának a célt, elindul s kitartóan megy előre...
Biztosan sokáig fogjuk még emlegetni ezt a két hetet, mert ez minden volt, csak nem egy hagyományos nyaralás. Otthon még sok érdekességgel, részlettel akarjuk bővíteni az eddigi bejegyzéseket... hiszen itt elsősorban menni kellett és nem írogatni, és terveink is vannak a most megszerzett tapasztalatokkal. Tehát jön a folytatás - örömmel veszünk minden hozzászólást, kérdést az eddigiekkel kapcsolatban.
A következő hasonló blog címünk mi lesz? www.johnmuirtrail.blogspot.com ? www.kilimanjaroclimb.blogspot.com? www.everestbasecamp.blogspot.com? Még alszunk rá néhányat....
Holnap buszozunk Genfbe (vasárnap vonattal furcsa módon nem elérhető), onnan easyjet-tel irány haza. Hétfőtől viszlát újra otthon!

Végre kempingben

Végre kempingben alszunk, már második este! Ez hiányzott még a repertoárunkból. Mert az út eddigi részén egy kemping sem volt, de amióta csütörtökön átsétáltunk a svájci-francia határon és megérkeztünk Chamonix völgyébe, azóta kis városkákban töltjük az éjszakát. De szaladjunk egy kicsit vissza bejegyzésünk utolsó állomásához. Szerda reggel elindultunk Champexből, és az 1 napos szállodai pihenő után újult erővel vágtunk neki a csúcsoknak: az útvonal hasonló mint eddig minden nap: felmegyünk jó magasra, hogy aztán leereszkedhessünk….a szerdai csúcs Bovine (1987 m) volt, és egy kényelmesnek tűnő erdei sétából hamar a sziklák birodalmában találtuk magunkat megint, ahol végeláthatatlanul kellett megmászni a hatalmas köveket, hol kisebb, hol óriás léptekkel. Ez a legnehezebb fajta hegymenet, mert itt sosincs két egyforma lépés, nincs ritmusa a menetnek, és ezért sokkal fárasztóbb. Útközben azért volt pihenésre is mód, amíg jól nevelten félreálltunk és elengedtük a sziklás ösvényen lefelé vonuló tehéncsordát. Kedves kis és nagy fekete tehenek voltak, szép kolomppal a nyakukban. Néhányuk kíváncsian fordult felénk, míg mások észre sem vették, hogy ott vagyunk. Pedig mi köszöntünk is nekik Bonjour-t, amely itt minden szembejövőnek kijár. Jól kifáradtunk mire fölértünk, de az ereszkedés már kényelmesebb volt, a végcél pedig Trient volt, kis kemping WC-vel és vízcsappal. Szomszédaink pedig egy db lakókocsi, valamint 19 óráig favágók szórakoztattak minket a traktorjukkal kissé hangosan……nem volt gond az ébresztéssel sem, mert reggel 7-kor újra megjelentek. A korai indulás aznap is elmaradt….nekünk legalább 2 óra kell, mire sikerül sátrastól elindulni. Sokan elhúztak addig a mellettünk menő úton, és a fölfele kapaszkodás közben is elhagytak páran, de azért mi időben elértük az arra a napra kitűzött csúcsot: Col de Balme (2191 m). Ezzel átléptünk megint francia honba, és a fogadtatás káprázatos volt: újra a Mont Blanc csoport csodáját nézhettük. Gyorsan meg is pihentünk ebben a gyönyörű panorámában, majd egy kényelmes ereszkedés után megtaláltuk az első igazi kempinget: gyönyörű környezetben, első osztályú zuhanyzókkal. Ma reggel felfrissülve, nagy tervekkel indultunk útnak, hogy meg sem állunk a 2300 méteren lévő Lac Blanc tóig. Aztán útközben módosult a terv, és elég volt 2100 m-ig felmenni, aztán felvonóval lejönni, hogy ismét egy szuper kempingben alhassunk, ahol már wifi is van.
11 napig minden nap alaposan elfáradtunk, és ennek most vége:o( Holnap már csak egy könnyebb túra vár ránk. Nehéz lesz otthon a 15kg-os hátizsák nélkül közlekedni, de valahogy majd megszokjuk…..

30 új fotó a lenti Flickr ablakban!

Vagy itt megnézheted a teljes szettet nagyobb méretben is. Enjoy... vagyis jó szórakozást hozzájuk :-)

Ultralight életfilozófia - folytatás a magasból

Igen, ha az Asus eeePC-től, GPS-től, SPOT-tól és egyéb csoda ketyeréktől a hátizsákunk (GoLite Jam típus, ami a maga 600g-jával jó 1 kg-val könnyebb, mint bármi hasonló méretű zsák)nem is a legeslegultralight-abb szerelés, de ez a két hetünk igazi ULTRALIGHT ÉLET. Mitől, miért? Mert a napi életet teherré tévő dolgokat: félelmek, elvárások, idegeskedések, aggódások, mások véleménye rólad, a média agymosó szennye... és még sorolhatnám - lenn hagytuk, mélyen a vögyekben.

Fantasztikusan jó érzés szabadon kóborolni, egész nap hallgatni a patakok zúgását, kolompok hangját, a gleccserek ropogását, szívni magadba a LEVEGŐT, NAPFÉNYT, SZELET, PÁRÁT, KÖDÖT, ESŐT, FORRÁSVIZET.... mindent ami természetes. És közben csak a következő lépésre kell figyelned, majd minden kialakul, eljön, kiderül. Ez a teljes bizonytalanság állapota (Dynamic labile equilibryum - a la Kiran Schmidt), amit ha képes vagy elfogadni és nem félsz tőle, hanem mindig a kihívást, a lehetőséget látod benne, akkor többé nem lesznek gondjaid, nyugodt és boldog leszel.

Valamit valamiért. Régebben nagy "utazásaimat" mindig precízen, percre pontosan megterveztem - szállások, autó, programok előre lefoglalva, minden kidolgozva - csak semmi meglepetés. Az sem volt rossz akkor, ahogy akkor láttam magam és a világot...
De ez most valami egészen más életérzés: minden lehetséges és minden jó úgy, ahogy éppen alakul. Elfogadom, ami nem rajtam múlik, ami pedig rajtam, abban ÉN DÖNTÖK KEDVEM, MEGÉRZÉSEM, HANGULATOM SZERINT.
Nem tudom, hogy mi lesz holnap, mi lesz 1 óra múlva, 1 perc múlva.... nem is akarom tudni, mert a pillanatra figyelek, arra, hogy most IGAZÁN ÉLEK ÉS ÉLVEZEM AZ ÉLETEM.

Vagy izzadok a tűző napon, vagy didergek a fagyos szélben, sátrazunk a zuhogó esőben vagy megszállunk egy menedékház 50 ágyas termében (esetleg egy rendes szálloda szaunájában pihentetjük izomlázunkat)vagy 3 napig csak patakokban mosdunk... mindegyik élvezetes, mert emellett döntöttünk, mikor a Tour du Mont Blanc ösvényére léptünk.

Mindenkinek meg van a saját útja, amin járnia kell ... tartja a mondás. Igen, tényleg. De szent meggyőződésem, hogy mindenki megválaszthatja, hogy milyen úton és hova akar eljutni.

Remélem Te is, aki éppen e sorokat olvasod a számodra legmegfelelőbb ÚTON jársz. Ha talán mégse, akkor állj meg, és keress egy másikat....

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben
I.
Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem, elvesztem.
Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.
II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám!
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.
III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám!
Azonnal kijövök.
IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.
V.
Egy másik utcán sétálok végig.

Érdekességek az eddigi 9 napból

Egy ilyen túrán rengeteg múlik a ruházaton, szerelésen is. Ebből a szempontból "világbajnokok" vagyunk... és büszkén kihúzom magam, mert minden egyes darabot hónapokon kresztül válogattam, olvastam a teszteket és rendelgettem a neten keresztül (na, vajon honnan? :-).
Az abszolut világcsúcstartó a merinó gyapjú póló, pulcsi, zokni. Az az eddigi rövidebb túráinkon is látszott, hogy nagyon jók, de hogy ennyire???? Hölgyeim és uraim, tessék megkapaszkodni..... két hétig, mosás nélkül, 160 km-en keresztül hordva a SmartWool márkájú merinó zoknimnak SEMMI SZAGA NINCS, halál komolyan semmi. Mintha most vettem volna ki a mosogépből. Ugyanez igaz a 2 db rövid és hosszú ujjú Icebreaker pólóimra (szintén merinó). Minden nap többször úgy beleizzadok, hogy csavarni lehet belőlük az izzadságot... napon megszáradnak és kész, semmi izzadságszag, semmi mosás 2 hétig.
Hajózók, hegymászók 30-40 napig sem veszik le magukról, és nem rohadnak szét a bűztől. Ezeket a cuccokat itt valahogy a francia és olasz hölgyek nem ismerik, mert amikor elmennek melletted az ösvényen, akkor olyan tömény parfüm illat veszi őket körül, hogy majdnem elkábulsz...
Vannak olyanok, akiknek amit mi csinálunk az nevetséges. Ők a 160 km TMB-t egyhuzamban, futva teszik meg. Ez az Ultratrail TMB, ami holnap indul és 31-én ér véget - tehát találkozni fogunk velük. A legjobbak állítólag kb. 24 ÓRA ALATT végeznek, nem alszanak, csak perceket pihennek, az állomásokon bedöntenek pár pohár folyadékot, éjjel fejlámpával a fejükön rohannak a keskeny ösvényeken a szakadékok fölött.... ŐRÜLET!!! Hol van ehhez képest egy sima maraton???
Eddigi alvási statisztikánk: 4 éjszaka sátor, 3 éjszaka szálloda, 2 éjszaka menedékház tömegszállás.

svájci "luxus" a tóparton

Kedd délután, takaros szálloda egy kis üdülőfaluban, heverészés a kényelmes ágyon, miközben wifin keresztül írogatunk a blog-ba... Igen, olyan jól haladtunk az útvonalon, hogy azt vettük észre, hogy ha nem állunk meg kicsit, akkor Genf-ben várhatunk a vasárnapi gépünkre pár napot. És igazából rendesen egyszer sem lazítottunk eddig. Courmayeur- ban egy esténk volt és egy rövid délelőttünk a "a civilizációban", aztán szombat délután már ismét felfelé araszoltunk 2000 méterre. Megálltunk egy menedékháznál, napozgattunk, pihiztünk és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a sátorozást ilyen magasságban is (eddig 1700 volt a legmagasabb). Valszeg a világ egyik legszebb sátorhelyét találtuk meg: egy fennsíkon, pontosan a Mont Blanc-cal szemben. Hozzánk nagyon kegyes volt a FEHÉR HEGY, mert estére egy szem felhő sem volt az égen és tűélesen, teljes pompájában csodáltuk a sátrunkból naplementekor és vasárnap reggel, napfelkeltekor is. Nagyon jól aludtunk, kicsit éjjel még melegünk is volt, így reggel csodálkoztunk, hogy a páracseppek ráfagytak a sátor egyik lapjára... tehát a pehely hálózsákunkon lévő -5C határérték nem kamu. Reggel is fantasztikusan nyugodt, tiszta, idilli volt minden szemközt a M.Blanc-on.... nem is sejtettük, hogy éjjel lavina temetett be 8 hegymászót odafönn. Nagyon együtt érzünk az elveszettekkel - ilyen közelségből ez nem csak üres média szenzációként hat, hanem valós emberi tragédiaként.
Most kis szünet következik, mert az előttünk lévő 4 kemény nap előtt még kiélvezzük a szauna és jacuzzi minden örömét... Este még folytatjuk és szuper képek is vannak.

Köszönjük a figyelmet és támogatást barátainknak!

Szia Tibi,

Köszi a "lelki" támogatást. Tényleg fantasztikus az egész - nagyon élvezzük. Hol 0 C-ban alszunk sátorban a hegyen, hol tömegszálláson menedékházban, hol kényelmes szállodában (mint most is itt Svájcban - Champex-ben). Szombat éjjel, amikor a lavina volt épp sátraztunk pont szemben a Mont Blanc-nal egy 2000m-es hegycsúcson, de semmit sem vettünk észre, nagyon csendes, nyugodt volt minden. De a hegyek ilyenek, tiszteltni kell őket - mi ezt meg is tesszük. "When the mountains speak - wise men listen." - ahogy John Muir a híres amerikai túrázó legenda is ajánlotta. Tegnap hó esett a hágon, amin átkeltünk Svájcba Olaszországból. Részletek, új fotók este a blogon, ma lazítunk, pihenünk egyet, mert a holnapi lesz a legkeményebb szakasz, föl egészen 2680m-ig.

Baráti üdvözlettel a "a csúcsok világából":

Pali, Ági

Vannak "követőink"...

Sziasztok!
Szinte minden nap megnézem az oldalatokat, meg hogy merre jártok. A képekből is látszik hogy gyönyörű. Kitartást a hátralévő távhoz.
Üdv: Tibor

Figyelem! Új fotók a lap alján...

Civilizációból vissza a természetbe

Egy húzós emelkedő és egy még húzósabb lejtő után (szerettünk volna egy kicsit csalni és felvonóval lejönni, de sajnos az nem ment, így maradt a gyaloglás) fáradtan de nagy örömmel érkeztünk meg Courmayeurba. Éppen egy kicsit esett, így kék esőkabátunkban, túrabakancsunkban, üde, de itt egyáltalán nem szokatlan színfoltjai lettünk a városkának. Ott döbbentünk rá, egy térképet nézegetve, hogy már majdnem a felénél járunk az útnak!!!! Maradék kételyünk is tovaszállt, hogy végig tudunk gyalogolni:o) A turista irodában gyorsan segítettek hogy hol van szabad hotelszoba (wifivel, szaunával, káddal), majd nagy élvezettel vetettük bele magunkat a civilizációs vívmányok élvezetébe. Ami egyébként természetesnek tűnik, az most hatalmas luxus volt, minden percét élveztük: finom éttermi vacsora, hátizsák nélküli séta a városkában, fürdés, szauna….Most reggel van, összepakoltunk és készek vagyunk újra besétálni a “vadonba”, amely nomád körülményeit szintén nagyon tudjuk értékelni.
Ha civilizáció közelbe érünk (2-3 nap) ismét jelentkezünk, addig kövessétek barangolásunkat a SPOT segítségével! Üdv mindenkinek: Ági, Pali

4. nap

Csütörtök este 10 óra - fejlámpa mellett írok egy olasz hegyi menedékház emeleti hálótermében - szerencsénk volt, mert csak 4-en alszunk egymás mellett és egy hely üresen is maradt köztünk és az angol házaspár között. Nagyszerű érzés, hogy 4 nap után sikerült langyos-hideg vízben lezuhanyozni ismét, fedél van a fejünk fölött és 20C hőmérséklet. Isteni volt a meleg vacsora is a kis olasz vörösborral…
Tegnap éjjel nagyon hideg volt, kb. 3-4 C egy patak parti kemping-szerűségben, amiben csak egy pottyantós WC volt… Kedden éjjel egy nemzetközi csapattal sátraztunk 1700m-en és egész éjjel zuhogott az eső. A sátrunk szerencsére tökéletesen bírta - a felszerelésünkre eddig a legkisebb panaszunk sem lehet - nem hiába válogattam őket fél éven keresztül.
A szerdai nap igen húzós volt, délelőtt ködben, párában másztunk fölfelé nagyon kemény hegyi terepen - közben 10 percenként patakmedreken vagy vízfolyásokon átkelni, ami általános itt - míg felértünk a 2500m-en lévő hágóra. Nem csoda, hogy a Bonhomme menedékházban a teljes étlapot végigettük - na nem volt túl nehéz, mert ennyiből állt: zöldségleves, saláta, pasta di carbonara, süti, vörösbor.
Utána 900m ereszkedés várt, ami szinte megerőltetőbb, mint a fölfelé kapaszkodás.
Közben azon morfondíroztam , hogy ki találta ki ilyen hülyén ezt a Mont Blanc túrát: nagy nehezen felmászol jó magasra, élvezed a csodás panorámát, aztán lejössz a völgybe jó mélyre (azért ez is jóval a mi Mátránk fölött van), hogy másnap kezdd az egészet előlről….
De a mai, csütörtöki napon már nem voltak ilyen “gonoszkodó” gondolataim….. Ez egy csodálatos nap volt. Ragyogó napsütés, hófödte hegyek …. És ma végre először megláttuk a Mont Blanc-t is, amiért igazából jöttünk. A hágón ennek örömére csináltunk Ágival egy közös “Happy birthday” videót Kiran barátunknak, majd főztünk egy jó “titanium főzőszet-es” sütőtökkrém levest. A nap megkoronázása volt, hogy az olasz Rifugio Elena menedékházban megcsíptük a két utolsó szabad matrac helyet….
De most már befejezem, mert lámpaoltás volt, mindenki elcsendesedet…. Erőt gyüjt a holnapi 20 km-es távhoz, ami egy nagyobb olasz üdülővárosba vezet (Courmayour), ahol valszeg beiktatunk egy pihenőnapot. Ott feltöltjük az eddigi képeket is, mivel eddig nem, hogy internet, de még mobil szolgáltatás sem volt. Ja kérem, ez a hegyek világa….. Jó éjt mindenkinek!

2. nap

A második nap estéjén írjuk ezeket a sorokat, miután végre elállt az eső. Másodperc pontossággal sikerült felállítani a sátrat az eső rázendítése előtt….micsoda szerencse. Már majdnem beleringattuk magunkat abba a reménybe, hogy a menedékházban alszunk, de ott teltház volt, még vacsorát sem tudtak adni, viszont boruk volt, és nekünk még maradt egy kis finomság a déli piaci vásárlásból (Oliva bogyó, sajt, friss kenyér, körte, paradicsom, kolbászka……..hmm mennyei) Szerintem nincs olyan kaja ami egy egész napos túrázás után ne esne jól, de meg kell hagyni a franciák értenek valamit a gasztronómiához. Az előző napi vacsora is istenire sikerült, salátát még soha nem ettünk ilyen jóízűen. És bár nagyon jó kaja:O) azért voltak nehéz pillanatok. Mert ugye minden kezdet nehéz. Most így a második nap végén kijelenthetjük, hogy kezdjük megszokni a hátizsákot, de az 1. nap és ma délelőtt olyan érzés volt, hogy ezt lehetetlen megszokni. Aztán persze beletanul az ember, hogy ne arra gondoljon útközben, hogy még mennyi van hátra, hanem elég mindig a következő lépésre koncentrálni és még ha fáradtan lassúak a léptek, igenis el lehet jutni a célig. Így a második este nyugodt szívvel hajthatjuk álomra fejünket, mert jó helyen jó időben vagyunk.

Az első erőpróba Ferihegyen

Vasárnapeste indulunk az 1-esről, hát nem semmi. Eszméletlen tömeg, vagy 6-800 ember beszorítva a szobányi méretű check-inbe. Nem is értem, hogy ezt hogy engedheti egy reptéri szabályzat.... Talán egy afrikai vagy kis ázsia ország repterén sem lehet ilyennel találkozni. A külföldi utasok kínjukban nevetgélnek: Unbelievable... mondogatják.
Remljük legalább a gép nem fog sokat késni és elérjük a genfi szállásunkat, mielőtt bezár 1:30-kor a porta. Holnap korán reggel megyünk tovább vonattal a Mont Blanc felé. A Tramway du Mont Blanc kisvonat 2300 m-ig felvisz minket, ahonnan azonnal egy húzós ereszkedéssel kezdünk a Bionassay glecser közvetlen közelében.
Ha ismét wifi közelben leszünk már képekkel is szolgálhatunk majd.
Megyünk, mert kezdődik a beszállítás... Sziasztok!

Előkészületek

Mérnöki precízitással született meg az útvonalterv és a hátunkon cipelendő felszerelés összeállítása. Közel fél év alatt állt össze a nagy terv: mindentől és mindenkitől függetlenül megyünk, semmi fölöslegeset, de minden szükségeset viszünk, ami a biztonságunkat szolgálja: sátor, hálózsák, konyha, a legfejlettebb technika (notebook, GPS, műholdas rendszer, profi fotószerelés, rádiós kapcsolat, stb), alap hegymászó szerelés...és még sorolhatnám. Itthon egy ilyen összeállítás jó, ha az autó csomagtartójába befér. De mi ezzel 10 km-t mászunk fölfelé a hegyen (persze elosztva, de a napi 1500m sem semmi), tehát a hagyományos 30-40 kg-osra megpakolt hátizsák nálunk nem jöhetett számításba. Minek is, amikor a világ fejlettebb részén a "gramm számolgató" ultralight túrázók ezt 10 kg alá is bőven lenyomják, persze nem akármilyen szereléssel.
Így beálltunk mi is az ultralight táborba, elkezdtük egyenként összegyűjteni a legkönyebb, legprofibb szereléseket, persze amit azért még meg tudtunk fizetni. Néha ugyanis igen húzós ára van egy néhány dekás dzsekinek vagy egy hetekig mosás és "bebüdösödés" nélkül hordható merinó gyapjú pulcsinak.
A túraútvonallal együtt a szerelésünk minden darabját is részletesen be fogjuk mutatni, miért éppen az, hogy vált be extrém körülmények között - tanulságos lehet másoknak is.
Ahogy telt az idő és egyre képzettebb "ultralight szakértő" lettem rájöttem, hogy ez nem csak egy újabb költséges hobby, hanem egy új életstílus, életfilozófia kezd kialakulni bennem. Meg kell tanulni lemondani dolgokról, amik különben is haszontalanok és fölöslegesek. Fókuszálni kell a lényegre, megtalálni az okos kompromisszumokat, felszabadítani magunkat a régi gondolatminták kötöttségétől, megszabadulni "mázsás terheinktől" amelyek sokszor agyonnyomnak minket...
Tehát így lesz fokozatosan az ultralight túrázásból ultralight életstílus. Folytatás, részletek hamarosan. Addig is : Go ultralight!